2021. január 22., péntek

Köszönet

 

Olyan vagyok mint az okos lány, ülök is meg nem is.

Kicsit nehezen, de csak sikerült megvarrni a zsepitartót a szomszéd asszonyomnak, aki a szurikat adja be már 2 hete.

Ezzel köszöntem meg a fáradozását.

Lassan haladtam vele, hisz az ülés  is fáj még , de szerencsére nem mindig, egy darabig egészen jól megy.

Már nagyon unom, tudom, nyavalygok itt, de nem vagyok én ehhez szokva, ehhez a semmittevéshez, korlátozott mozgáshoz.

Remélem 1 hónap múlva már csak rossz emlék lesz.


Köszönöm, hogy nálam jártál


2021. január 21., csütörtök

Javítás

 Szemöldök kiszedve, az orr műtét sikeres volt.

Az előző bejegyzésben írtam, elégedetlen vagyok a hóemberek arcával. Nem hagyott nyugodni a gondolat, és tegnap kiszedtem a szemöldöküket, már ettől is vidámabb lett az arcuk, majd elő a süthető gyurmát és újabb, kisebb répaformákat csináltam, összesen 4 darabot, mert annyian lesznek.

Ezzel a pofikkal már elégedett vagyok.

Egy kicsit elméreteztem a 2 elsőnél az anyagot, ezért változtatok a befejezésen, de úgy voltam vele, akkor már legyen mind egyforma.


 

Most megint újabb dolgokba kezdtem bele.

A Fb indult egy SAL, nagyon megtetszett az első minta, a fonalakat már összeszedtem, most anyagot keresek hozzá. Kacérkodom a saját festés gondolatával. Az elkészítés nincs időhöz kötve, sőt az összes mintát sem kell kivarrni, ha nem akarjuk. Úgy gondolom mindet megcsinálom.

Meg van az egyes minták megjelenésének az időpontja, kíváncsi vagyok a folytatásra.

Láttam olyat, hogy csak egy részletet varrt ki a hölgy ebből a mintából, nagyon szép lett.

A másik amibe beneveztem a Keresztszemes társaságban egy nyereményjáték. Könyvjelzőt kell készíteni valakinek, a résztvevők megírták milyen témájút szeretnének kapni.

Feladta az illető hölgy a leckét,akit nekem sorsoltak. Majd csak áprilisban tudom megmutatni, nehogy lelőjem a meglepetést, ha véletlenül ide téved.

A félbemaradt dolgaim megint tolódnak egy kicsit, de nem adom fel a befejezés tervét 😄

 

Nagy az öröm, mert egyre jobban érzem magam, már ülni is tudok, egyre hosszabb ideig.


Köszönöm, hogy nálam jártál


2021. január 16., szombat

Várakozás

 Ezek mind a balesetem miatt várakoznak a befejezésre.

Eddig feküdtem, ülni sem tudtam és én fekve egyszerűen nem tudtam varrni.

Most már néhány napja szerencsére egy egy kis időre le tudok ülni a székre, olyankor hol az egyiket, hol a másikat veszem elő.


Ezt az asztalterítőnek való anyagot még Évi barátnőmtől kaptam. Karácsony előtt elkezdtem varrni, tudtam, hogy nem lesz addigra készen, de lesz még karácsony. Most megint pihen egy kis ideig.

A 4 hóemberből 2 már készen van, de nem vagyok teljesen elégedett vele. Hímezve nem tetszett a répa orr, süthető gyurmából készítettem. Az első próbálkozás túl nagyra sikerült, de ez amit felvarrtam még mindig nem tetszik.

Nem tudom eldönteni, hogy kicsit laposabb orrokat kellene csinálni, / kicsit olyan malacpofának tűnik / vagy a szemöldököt bontsam ki, mert nekem olyan szigorú lett az arcuk, szemöldök nélkül cukibb volt.

Ezekhez a kis hóemberekhez kerestem kockás anyagot, sokan a segítségemre siettek.

Az egyik hölgy különösen kedves a szívemnek, hisz az Édesanyjával együtt gyerekeskedtünk.

Köszönetem jeléül egy levendulapárnába kezdtem bele, idáig jutottam.

Ez is egy köszönő ajándék lesz. A szomszédasszonyom ápolónő és minden nap átjön beadni a vérhígító injekciót, amit a fekvés miatt kapok, nehogy trombózisos legyen a lábam. Zsebkendő tartó lesz.

Ezt már azóta csinálom, mióta tudok egy kicsit ülni.

Természetesen ez sem megy egyszerűen, mert amelyik anyaggal bélelni és paszpolozni szerettem volna, abból nincs elég. Mintásból lenne, de az meg nem illik ehhez a mintához, de lehet keresek egy színben harmonizáló anyagot, bár nem tudom mivel lenne szép. Az tetszene, amiből csak egy kis darab  van itthon.Ennek is várni kell addig, amíg el tudok menni a boltba anyagot venni.

Nagyon nem szeretem ezt az állapotot, már unom a fekvést, sétálni szeretnék, friss levegőre vágyom, egy kis francia kilépőm van, ott ácsorogni nem az igazi.

Köszönöm, hogy nálam jártál.




2021. január 14., csütörtök

Tervek

 Na, ez az, ami nem tőlünk függ.

Január elsejétől ismét nyugdíjas vagyok, új és sok tervvel indítottam az új évet.

A sors azonban felülírt mindent.

Már régóta és gyakran fáj a derekam, csípőm, megfogadtam, januárban a végére járok, bár ez a mostani helyzetben nem olyan egyszerű.

Hát kénytelen voltam elindulni a vizsgálatok útján, mert jan. 4. a sima parkettán megcsúszott a sarkam. El nem estem, mert sikerült megkapaszkodnom a nyitott ágyneműtartó tetejébe, de ez a hirtelen mozdulat megbosszulta magát.

A derekamba, csípőmbe és a fenekembe egyszerre mintha kést döftek volna, mozdulni nem tudtam egy ideig. Végül az ügyeleten kötöttem ki /ahol minden elismerésem az orvosoké, nagyon korrektül elláttak  /.

Fekvés, gyógyszerek, és további vizsgálat az idegsebészeten, mert ugyan törés nincs, de a röntgen nagyon csúnya gerincet, csípőt mutatott.

Hát ennyit a tervekről.

Hiába próbálkoztam, még tegnap volt az első nap, hogy úgy tudtam leülni, hogy öltögetni tudjak / fekve egyszerűen nem sikerült / mert eddig még az ülés is fájt és bonyolult volt.

Maradt az olvasás, Tv nézés, de szerencsére már alakulok, és még időpontot is viszonylag hamar kaptam, már 26. mehetek további vizsgálatra.

Sajnos ez nem nálunk van.


 


Köszönöm, hogy nálam jártál.