2021. január 14., csütörtök

Tervek

 Na, ez az, ami nem tőlünk függ.

Január elsejétől ismét nyugdíjas vagyok, új és sok tervvel indítottam az új évet.

A sors azonban felülírt mindent.

Már régóta és gyakran fáj a derekam, csípőm, megfogadtam, januárban a végére járok, bár ez a mostani helyzetben nem olyan egyszerű.

Hát kénytelen voltam elindulni a vizsgálatok útján, mert jan. 4. a sima parkettán megcsúszott a sarkam. El nem estem, mert sikerült megkapaszkodnom a nyitott ágyneműtartó tetejébe, de ez a hirtelen mozdulat megbosszulta magát.

A derekamba, csípőmbe és a fenekembe egyszerre mintha kést döftek volna, mozdulni nem tudtam egy ideig. Végül az ügyeleten kötöttem ki /ahol minden elismerésem az orvosoké, nagyon korrektül elláttak  /.

Fekvés, gyógyszerek, és további vizsgálat az idegsebészeten, mert ugyan törés nincs, de a röntgen nagyon csúnya gerincet, csípőt mutatott.

Hát ennyit a tervekről.

Hiába próbálkoztam, még tegnap volt az első nap, hogy úgy tudtam leülni, hogy öltögetni tudjak / fekve egyszerűen nem sikerült / mert eddig még az ülés is fájt és bonyolult volt.

Maradt az olvasás, Tv nézés, de szerencsére már alakulok, és még időpontot is viszonylag hamar kaptam, már 26. mehetek további vizsgálatra.

Sajnos ez nem nálunk van.


 


Köszönöm, hogy nálam jártál.

2 megjegyzés:

  1. Pihenjél sokat és mielőbbi gyógyulást kívánok!

    VálaszTörlés
  2. Óooh! Tudod, szinte törvényszerű, hogy az elfoglaltság miatt halogatja az ember a problémáit. De ez a megcsúszás egyenesen rá is kényszerített a gyógyulás útjára. Ebből a szempontból jó, más részről pech hogy a terveid váratnak magukra. Sajnálom és teljes felépülést kívánok!

    VálaszTörlés