2014. január 24., péntek

Orchideák

Beáta írt az orchideáiról, megígértem, mutatok az enyémekről képeket.




Ez a két kép ugyanarról a virágról készült. Az érdekessége az, hogy a felső képen látszik, még társbérlőt is kapott, de nem tudom honnan került oda, hisz már több mint egy éve nálam van, és most bújt elő ez a kis virág. Nem is  hagyományos virágfölben van, hisz az orchideák csak ilyen fakéreg és tőzeg szerűségben vannak. Beáta, itt a válasz a kérdésedre, nem szeretik a virágföldet, legalább is én így tudom. Az én virágaim még soha nem voltak átültetve, de mégis folyamatosan virágoznak. Van még egy, arról most nincs kép, azt a nyugdíjazásomkor kaptam 2011-ben, és még mindig nagyon szép. Most csak két virág van rajta, de bimbó nagyon sok.



Ez a kettő úgy került hozzám, hogy már alig éltek, most így néznek ki.Lehet, hogy kinevettek érte, de én beszélni is szoktam hozzájuk, dicsérgetem, buzdítom őket.


 Ez nem az enyém. A menyem most kapta a születésnapjára, és Nála sem maradnak meg, így áthozta őket / mert többet is hozott / telelni. Szerintem nem jól gondozza őket, de hiába próbálok segíteni. Most átjár hozzám gondozni a sajátjait, még szerencse, hogy a hátam mögötti házsorban laknak, nem kell messzire menni.


2 megjegyzés:

  1. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ csak úgy sárgulok...Én meg még le se töröltem a port róla, nehogy valami baja legyen...Szerintem még a legnagyobb baj, hogy nyáron mi sötétbe élünk, fény szinte semmi...Persze azért örülök ennek a két virágnak is ami kinyílt rajta...


    A vendég virág , szerintem korall virág/kalankoe/, valószinű elszórta még rég a magját, és akkor jutott eszébe hogy nyílni kéne...
    Jobbulást.... nekem az ilyen bajok, sajnos hosszú hónapokat elvesznek az életemből... Kitartást és jó pihenést!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, remélem nem tart olyan sokáig. nagy gondban lennék akkor, mert én takarítok 6 lépcsőházat, és most látom, hogy esik a hó, tehát holnap havat is kellene lapátolni.

      Törlés