2026. október 19., hétfő

Pinkeepek

 

Szombat este megkapták a végleges formájukat a hímzéseim.

A lányomnak annyira megtetszett a boszorkányüstös, hogy Neki is kell varrni egyet.

Még nem fejeztem be az őszi hímzéseket, igyekszem velük, mert novembertől  téli, karácsonyi hímzéseket szeretnék készíteni.


Köszönöm, hogy nálam jártál.

2026. október 1., csütörtök

Ez kicsit hosszú lesz


 Sziasztok Kedves Blogtársak!


Elég régen jelentkeztem.

Az idei nyár nem úgy alakult, ahogy szerettem volna.

Először is ez a nagy meleg gondolom Mindenkit nagyon megviselt.

Már írtam, hogy Édesanyám 95 éves, egyedül élt, szerencsére mindent ellátott maga körül, rollátorral, de még vásárolni is elment. Elég makacs, és hiába ajánlgatta a család, hogy segítünk, elutasította. Nagyon sokszor kötöttünk ki az ügyeleten, egyszerűen kiment alóla a lába, olyankor úgy elesett, hogy az ügyeleten már úgy fogadtak Bennünket: Gruber néni megint stoppolunk?

Pünkösd előtti napokban beütött a baj, úgy elesett, hogy csipőprotézis műtét lett belőle. Azóta a mai napig kórházban volt, ma került be az idősek otthonába. Addig 2 naponta a kórházat jártam, mostam, főztem Neki, stb. Az utóbbi 2 hónapban nagyon legyengült, lefogyott, ha mi a család nem vittük ki a levegőre egész nap csak feküdt, rosszul hall, így a betegtársaival / akik szintén nagyothallók voltak/sem beszélgetett.

Bízunk benne, hogy az otthonban a megváltozott körülmények talán javítanak az állapotán egy kicsit. 

A nagymamák nyári elfoglaltsága is eljött, sokat voltam az unokámmal, strandoltunk, néha ha nem volt annyira meleg utazós, 1-1 napos programot csináltunk.

Saját feltöltődésre, pihenésre nem volt időm. Közben a reumatológiára is jártam kezelésre, ami nem sokat javított rajtam.

A hímzésre sem jutott sok időm, teljesen mást képzeltem el, de csak apróságokra jutott időm.

Készítettem egy kék biscornut, kicsit változtattam az eredeti mintán, kevesebbet varrtam rá. Az anyag  27ct-s mint az eredeti, de nekem nagyon nagynak tűnik.



A pillangós biscornu Faby 4 évszak mintájából a nyár készült el, az ősz és a tél van még hátra. Kicsit ducira sikerült.



Egy humbug, egy pendibulle és néhány illatpárna van még a tarsolyomba.





Most a hallooweenre készülök, néhány apró képet varrok, utána jöhet a karácsonyi készülődés.

Sajnos tegnap az is kiderült, szürkehályog van mind a két szememen, januárban kezdődik a műtétek sorozata.


Mindannyiótoktól elnézést kérek, mert csak be be néztem, nem nagyon írtam senkinek, ezután igyekszem aktívabb lenni.


Köszönöm, hogy nálam jártál.