2013. január 12., szombat

A legújabb munkáim

Az új évben még nem mutattam semmit, pedig nem pihen ám a varrótűm a dobozban. Több mindent is csinálok.

Az unokámnak 24-én lesz a születésnapja, és az osztálytársainak meg  a 2 tanító néninek varrok könyvjelzőket. Kivételesen most Ő ad ajándékot a születésnapján, ezzel szeretné megköszönni, hogy egy évvel ezelőtt szeretettel fogadták, barátokra talált. 20 osztálytársa van, a lányok pillangós, a fiúk autós könyvjelzőt kapnak. ezeket még nem tudom megmutatni, de hamarosan elkészülnek, és akkor teszek fel képet. Még a tanító nénikét sem tudom megmutatni.Olyan félkész állapotban van minden, mikor melyikhez van kedvem, azt csinálom, hogy ne legyen unalmas a sok egyforma minta.

A szakkörben ismét új dolgot hozott nekünk Margó.  Mindannyian más-más formát adtunk neki, volt aki kisebb ct- anyagra dolgozott, ollóőrt készített, stb.. Az enyém egy picit nagyobb lett, tűpárna lett belőle.Ilyen formát még nem csináltam, oldala is van. Kicsit megkínlódtam az összeállítással, de megérte, mert szerintem nagyon szép lett. Kicsit ugyan girbe-gurba, ez jobban a képeken látszik, de elsőre nem olyan rossz, nem?
Finom levendulával töltöttem meg.






32 ct-re dolgoztam 1018 Anchor fonallal, Nina Avocado és ha jól emlékszem Old Mauve selyemszalagjaival.
A hátulján egy új technikát próbáltam ki. szilikon nyomdával készült a kis madárkalitka. Na, ezt még gyakorolni kell. A próba nyomás gyönyörűen sikerül, miért ne itt mozduljon el.Talán egyszer veszek, és gyakorolgatok, hogy ne forduljon még egyszer ilyen elő. De az is lehet, hogy maradok a hagyományos díszítésnél.

Még karácsony előtt készítettem kérésre egy dobozkát.A mintát a szakkörben Margótól kaptam, Nina karácsonyi kittjének az egyik mintáját.





A doboz teteje ilyen ezüstös, csillagos volt / karácsony előtt egyáltalán nem tudtam dobozt venni, ezt is a 100 Ft-os boltban találtam /,be akartam vonni azt is bordó anyaggal, de nem engedte akinek készült.
Szerencsére elégedett volt vele.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon szépeket készítettél! Az "oldalas"-biscu külön tetszik, már Marcsinál is megcsodáltam (s bevallom, én is éppen egy ilyet hímzek :))
    A doboz is nagyon jól sikerült, ismét :)))

    VálaszTörlés
  2. Jaj, de szépek!!! Az oldalas tűpárna ( vagy hogy nevezzem :))) ) is szuper, és a kis doboz is!!!
    A tőled kapott kör alakú dobozkába költöztek az új gombjaim!!! Ahányszor kézbe veszem, eszembe jutsz :))) köszönöm!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen, örülök, hogy örömöt okoz Neked

      Törlés
  3. Nagyon sokolalú vagy! Szépeket készítesz! Gyönyörű lett az angyalos dobozkád!
    Hát csak csodálni tudlak ennyi ajándékot elkészítesz! Sok időt, jó kedvet hozzá!
    Puszillak!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépek a munkáid, tetszik nagyon ez a dobozka! :-)

    VálaszTörlés