2013. február 26., kedd

A folytatás

A facebookon a Cérnalányok közös hímzést indított, beneveztem én is. Megérkezett az anyag , így hozzákezdtem. Ilyen anyaggal még nem dolgoztam, olyan merev, kemény.Gondoltam kimosom, hátha puhul, áááááá, ugyan olyan kemény lett a száradás után is. Nem vettem meg a megadott fonalakat, igyekszem színben összeválogatni azokból, amik vannak itthon.
Ennyit már ki is varrtam belőle:)))




Tavaly Jucus hirdette a naptár Sal-t. Hááát, töredelmesen bevallom, nagyon lemaradtam, még most varrom az augusztus, de az vigasztal, kell még naptár jövőre is. Megpróbálom úgy megcsinálni, hogy egy-egy hónaphoz cserélhető napok legyenek, hogy jó néhány évig saját készítésű naptáram legyen


Az a baj, hogy annyi mindent szeretnék csinálni, többször is félre kell teszem amit éppen varrok, és belekezdek a másikba. Mindjárt itt a húsvét, és még semmit nem csináltam , nincs asztalterítőm, képeslapokat is jó lenne készíteni. A lányom is megkért, a határidőnapló mintájával készítsek Neki asztalterítőt. A négy sarkába a naplón levő kicsinyített mintát, középre pedig az eredeti mintát, és akkor hol marad a család,a munka, a háztartás, az olvasás?

3 megjegyzés:

  1. Ooooh! Annyi mindent szeretnél csinálni! De jó ez, hiszen éltet!
    "Cérnalányok"-de klassz elnevezés!Ügyesek vagytok. Vannak tervek, minden szorgalmasan készül, kell ennél több?

    VálaszTörlés
  2. Én is kb. itt tartok, de szeretnék a hétvégén majd többet varrni!
    Szép és klassz ötlet a naptárról való elkészítés!
    Puszillak!

    VálaszTörlés
  3. Te legalább készíted a naptár-SALt, ha késésben is vagy... az enyém meg teljesen ál... :(

    VálaszTörlés