2013. június 10., hétfő

Kérdezős játék

Zsimama meghívott egy kérdezős játékra.
A játék lényege, hogy áltála feltett kérdésre kell válaszolni, majd egy újabb kérdést kell tovább küldeni 4 blogtársamnak.

A kapott kérdés:
Mi a legkedvesebb élményed?

Szerencsének mondhatom magam, mert sok szép élményt kaptam az élettől, úgy a munkámban, mint a magánéletemben.
Hirtelen gondolkodnom kellett, hogy melyiket is osszam meg Veletek?
Úgy döntöttem, az unokám születésének a pillanatát írom le, ismerjétek meg Ti is a történetet.
Egy édesanya tudja milyen csodálatos élmény, amikor a babáját először megpillantja, magához öleli. Az unoka az egészen más, soha nem hittem, amikor ilyet mondtak nekem.

A lányomnak az volt a kérése, ne csak a férje, én is legyek bent Vele a szülőszobán. Kicsit félve teljesítettem is a kérését. Féltem attól, hogy látom a szenvedését, és nem tudok rajta segíteni, de hogy tagadhatnám mg a kérését, ha ez Neki megnyugvás. Elég kalandos úton érkezett el a pillanat, mikor a kis unokám a világra jött. Én láttam meg legelőször a kis fejét, majd a vállacskáit, amiket úgy mozgatott, forgatott, igyekezett, hogy minél hamarabb a világra jöjjön. Ez egy csodálatos pillanat volt , de ezután jött az, ami örökre életem egyik legszebb élménye lesz.
Odatették a lányom mellkasára , Csingizke nem sírt, olyan komolyan nézték egymást a lányommal, bölcs, mindent tudótekintettel, hogy nem lehetett sírás nélkül nézni.

Az én kérdésem:
Mi az, amit nagyon szeretnél elérni az életben?

Akik kapják a kérdést:

2 megjegyzés:

  1. Kedves Fáni!
    Nagyon megtisztelő, hogy gondoltál rám, de kérlek mégis válassz valaki mást. Csak a telefonomon van internet eléggé korlátozott Gb- al, és itt linkelni sem tudok.
    Ne haragudj, most nem megy!
    Szép napot!
    Emőke

    VálaszTörlés
  2. Szia Évi!

    Aki ismer, tudja, hogy minden vágyam egy saját kisbaba, akit féltve őrizhetek, nevelgethetek:)
    Azt hiszem, ebben a mondatban benne van minden:)

    Puszillak,
    Jucus

    VálaszTörlés