2014. augusztus 9., szombat

El sem hiszem!

Hát aki lusta.......vagy nem is ez volt az oka? Még  csak most lettem készen a tavalyi karácsonyi SAL-lal, amit a Cérnalányokkal közösen hímeztünk.
Íme az enyém ilyen lett.


Sokáig nem tudtam mi legyen belőle, míg varrtam ezen gondolkodtam.
Amikor készen lett, addigra az ötlet is megszületett. Böngészgetés közben találtam valamit, még nem árulom el, hogy mit, csak annyit mondok, varrni kell.
Én nem merek hozzákezdeni, mert megüt a guta, ha elrontom. Megpróbálom megfűzni a lányom barátnőjét, Ő profi a varrásban,  amikor készen lesz megmutatom. 

Többen is említetétek, hogy nyáron nem megy úgy az öltögetés, én is így vagyok vele, de azért nem tétlenkedtem.
Készült néhány , szám szerint 3  kulcstartó, még a karikák hiányoznak róla, talán kis mütyürkéket is kapnak, de az nem biztos.


Már elég régen, még a szakkörben  készítettem egy medált szalaghímzéssel. Mindig bennem motoszkált, jó lenne egy egész garnitúrát készíteni, de csak halogattam.
Végre sikerült megvenni hozzá az alapanyagokat , és tegnap este / addig nem feküdtem le, amíg el nem készültek / végre megszülettek.
Tudom, hogy az anyag nem a legmegfelelőbb amit alátettem a fényképezésnél, de már annyira szerettem volna megmutatni, újat meg nem tudok csinálni, mert a gépem rendetlenkedik.


32 ct-os anyagra Nina selyemszalagjaival készült.
Ezt most biztosan nem adom oda senkinek, / mert megérdemlem - mondja a szlogen is / inkább csinálok másikat, ha valaki nagyon szeretne egy ilyet.

6 megjegyzés:

  1. Most irigykedem! Persze nem igazából! Én még csak egy motívumot hímeztem a karácsonyi képből! nagyon jól néz ki,remélem most ez engem is inspirálni fog az elkészítéséhez :)
    Szép a többi munkád is! Tetszenek
    Puszillak <3

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépeket készítettél.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépek a munkáid! Mindegyik tetszik, különösen a szalaghímzéses garnitúra.
    Nagyon szép!!

    VálaszTörlés
  4. Ez a karácsonyi SAL nagyon szép lett! Ééééés... ebben az évben is lesz karácsony :)))
    Az ékszerek is gyönyörűek!

    VálaszTörlés
  5. Ezt az ékszer szettet akárhányszor megnézem, újra és újra eltátom a szám, húúúú!
    Csoda klassz!

    VálaszTörlés
  6. Ez az ékszerszett olyan szépségesen elegáns!Nagyon tetszik!Gyönyörűek a munkáid!

    VálaszTörlés