2015. szeptember 22., kedd

Kertek alatt - nézd csak!- már az ősz botorkál

Én mégis a nyárról írnék még egy kicsit.

Az elmúlt héten az Édesanyámmal egy kicsit feltöltődtünk, Berekfürdőn voltunk. Nem csak pihenés miatt, gyógykezelésre is jártam. Most már nem mondhatom, hogy " csak akasztott ember nem voltam, mert minden nap a nyakamnál fogva lógtam a vízben, masszíroztak, szóval kényeztettek, a fenn maradó időben pedig csücsültem a gyógyvízben, napoztam, jókat beszélgettem, jókat ettünk, néha elcsábultunk 1-1 pohár sörre, borra,szóval nagyon jól éreztük magunkat.
Volt egy aranyos eset. 12.40-re jártam masszírozásra, és azt mondja a fiatal ember:
"Merre járt, talán grillcsirke forgatáson?" Ugyanis nagyon piros lettem.
Mondom, milyen kedves, hogy csirkének titulált, mire ijedten mondja:
Nem akartam megbántani, csak vicceltem.
Akkor már nevettem: dehogy bántott meg, én a csirkének örülök, hisz inkább tyúkot kellett volna mondania.
Szóval mindenki nagyon kedves volt, gyönyörű a fürdő, májusban és augusztusban adtak át új részeket, csak ajánlani tudom mindenkinek. Szálláslehetőség nagyon sok féle van, kinek kinek pénztárcája szerint.

Mielőtt elutaztunk festettem néhány fonalat, több fajta  italport vettem, ilyenek lettek


Gránátalma


Málna


Papaya


Orange / sárgábbra számítottam, de így is tetszik /


Őszibarack


Eper / teljesen más színre számítottam, de érdekes /


Forest fruits / több bogyós gyümölcs keveréke

Azért a kézimunka sem maradt itthon. Már elég régen vettem ezt az asztalterítőt. Úgy gondoltam, ezt nem kell számolgatni, így közben Édesanyámmal is tudok beszélgetni.


Őszintén bevallom, azt jobban szeretem, amikor nekem kell számolni a mintát, nagyobb kihívás, de az alkalomnak most ez felelt meg.

Néhány megkezdett munkát is mutatnék, mert / sajnos / egyszerre többet is csinálok, de így legalább nem unok rá, kac-kac


Ez egy teljesen új kezdeményezés, kedves barátom kért egy zsebkendőtartót

Még januárban kezdtük el a Hónapok SALT, amivel én nagyon lemaradtam, még csak a márciusnál járok.


A 4 évszak virágos SAL-nál a harmadik évszaknál járok, abból is csak az elején, lassan haladok, de biztosan :) 

Ez olyan szép színes, mint maga az ősz

Köszönöm, hogy időt szakítottál rá, és végig olvastad ezt a kis nyár végi visszaemlékezést













6 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy jól éreztétek magatokat! Feltöltődve sokkal nagyobb a kedv is mindenhez! Jó hímezgetést ehhez a sok szépséghez!
    Puszillak! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jó volt, igyekszem a varrogatással, jó már egy kicsit mást is varrni, mint csak az illatpárnákat

      Puszi

      Törlés
  2. De jó lehetett Nektek! :) Örülök, hogy használtak a kezelések!
    Szépeket festettél - köszönöm azokat, amik hozzám repültek! :), és a megkezdett hímzések is szuperek!
    További szép hetet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban jól éreztük magunkat, a kezelések sajnos nem szüntették meg teljesen a fájdalmat, de sokat enyhítettek.
      Nagy örömmel küldtem a fonalat, remélem tudod majd hasznosítani.
      Jó már egy kicsit mást is varrni, mint csak az illatpárnákat.
      További szép hete

      Törlés
  3. Már a fejlécen elakadtam, mert nem akartam lejjebb lapozni a tündéri mókusról.
    Egyik hímzés szebb mint a másik.
    Jó volt olvasni a jó ellátást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is nagyon megtetszett ez a kép :)
      Köszönöm, igyekszem, de én még mindig nem merek olyan nagy munkákba belekezdeni, mint Te, mert szerintem 5 év múlva sem készülne el, mert mindig elkezdek mást is varrni.
      Valóban nagyon jól éreztük magunkat, és annak külön örültem, hogy bár sokat emlegettük Édesapámat, hisz Ők együtt már vagy 6 éve járogatnak ide, még sem szomorkodott nagyon. / Májusban hunyt el /.

      Törlés