2011. április 17., vasárnap

Együtt a gyerekekkel

Anyák napján az óvodában már nincsen olyan műsor, mint még néhány évvel ezelőtt is. Nem terheljük feleslegesen a gyermekeket a szerepléssel, az ezzel járó lámpalázzal.
Meghitt kis kuckót készítünk - feldíszítjük a terem egyik sarkát, székeket teszünk oda -, ahol a kisgyermek Anya ölébe bújva mondhatja, ha akarja csak a fülébe súghatja a verset. A Nagymamák sem maradnak ki, ezután őket köszönti a vers. Miután átadta az általa készített ajándékokat az apróság - ami ha kicsit kusza is, mégis a legszebb, hisz az Ő kis kezei készítették, nagy szeretettel - megvendégelik az Anyukákat, Nagymamákat.
Nálunk már évek óta az a szokás, hogy délelőtt közösen készítünk valami olyan finomságot, amit nem kell sütni, a gyermekek is el tudják készíteni. A daduska néni teát, üdítőt készít és a szépen megterített asztalnál megvendégelik a gyermekek Anyut és Nagyit.

Ez az egyik gyerekek által készített finomság receptje:


Hamis marcipán golyó

60 dkg porcukor
30 dkg darált keksz
15 dkg búzadara
10 dkg vaj, vagy margarin
12 evőkanál tej
2 db. mandula aroma / kicsi /
kakaópor

A hozzávalókat jól összegyúrjuk és golyókat formálunk belőle, majd mignon papírba rakjuk.

Jó " főzőcskézést "

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése