2012. szeptember 23., vasárnap

Így festettem

Lengyel Zsófia / Sajnos nem tudom belinkelni a blogját, nincs hozzáférésem- ki tudja, hogy kell / kérte, írjam le, hogy festettem a fonalakat.
Az előző bejegyzésben mutattam egy sikertelen festést, amit céklalébe mártottam. Most azt a fonalat is befestettem. Nagyon jó erre a műveletre a főzés ideje, hisz nem vesz igénybe plusz időt, és rá is tudok nézni, hogy áll a festés.
Ami kell hozzá:
- Fonal / én még egyenlőre a fehér Puppets -el kisérletezek
- 2 db hasonló méretű edény
- 2 dl forró vízhez  tettem
1/2 teáskanál sót
-1 - 1 késhegynyi festéket / Colombus ruhafesték
A fonalat előtte jól bevizeztem, kicsavartam és bele az edénybe.

Ezekben az üvegekben narancssárga és sötétbarna festék van. Az a ronda papír azért van alatta, mert egy idő után, ahogy halad a víz a fonal közepe fele, csöpög.
Majd másik képen látjátok, hogy messzebbre húztam egymástól az edényeket, hogy jobban lógjon a fonal, és amikor láttam, hogy már minden csupa víz, akkor jutott az eszembe, hogy tálcát tegyek alá.
Sajnos nem kaptam más színű barnát, és nagyon sötét lett, de kipróbálom másik barnával is.



Amikor úgy gondoltam, most már jó lesz, folyóvíz alatt jól kimostam, és mehet a mikróba. Nálam az vált be, hogy  3 percig hagytam benne. Természetesen nagyobb mennyiséget a sütőben lehet jól szárítani. Nem sütni, szárítani



A következős festés ismét napsárga és korall. Palkó írta, nagyon tetszik neki amit festettem, gondoltam küldök belőle. Persze nem lett pontosan olyan, hisz azt a levet kiöntöttem, de remélem ez is elnyeri a tetszését. . Az elrontottat is beletettem, kíváncsian várva, milyen lesz az eredmény.
Arra figyeljetek, hogy nagyobb mennyiségű festéklevet készítsetek, mert a fonal nagyon  szívja fel a vizet, és ha csak sima vízzel töltitek fel, akkor már világosabb lesz a szín. Így van miből utána önteni.




 Itt már az elrontott fonal is benne van. Látszik, mennyivel kevesebb benne már a víz, ott van a festék karika az oldalán, és már tálcára tettem, ugyan nem látszik, d áll benne a víz.



 Már csak arra vár, hogy betegyem a mikróba. Na, melyik lehet az elrontott fonal?

10 megjegyzés:

  1. nagyon ügyi vagy, nagyon jók lettek!
    Olyan hogy elrontott fonal, nincs- csak legfeljebb nem úgy sikerült, mint ahogy eltervezted :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az elrontást úgy értettem, hogy az első festés nem sikerült /céklalével/, és olyan piszkos színe lett. Most már jó lett.

      Törlés
  2. Köszi a leírást, és azt is, hogy nekem festetted :)
    Szerintem az alsó a kétszer festett :)
    Egyébként nekem ugyanilyen tányérkészletem van :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagy örömmel festettem, de ha azt kéred amit legelőször láttál nálam, azt küldöm el. Kérlek írd meg, melyiket kéred. Szept. 16-án mutattam a másik festést.

      Törlés
    2. Kedves Éva! Nagyon köszönöm! Mind a három tetszik, bármelyiket küldöd, örülni fogok neki :) Úgyhogy azt küldd, kérlek, amit nekem szántál :)))

      Törlés
  3. Hogy Te milyen kreatív vagy! Jó látni, hogy ennyifélét csinálsz! )
    És egyetértek anikkal! :)

    VálaszTörlés
  4. Oké. Na nézzük. És előre bocsánatot kérek,nem beleszólni akarok, pár tanácsot adni.Nagyon szép a barna narancs összeállítás. Ha harmónikusabbat szeretnél kisebb részt márts erősre, a többi mártásra világosabb legyen, majd egy másodperc tört részére hírtelen mártsd a narancsot a barnába.Vagy még egyszer. Ezt látod,hogyan tetszik.Ettől harmonikusabb lesz.Ízlések különbözőek és ez csak tanács.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm! :)
    Nincs blogom,csak "mezei olvasó" vagyok. :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon tetszik a narancs-barna átmenetes, ha eszembe jut venni ruhafestéket ki is próbálom, köszönöm!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon tetszik a narancs-barna átmenetes, ha eszembe jut venni ruhafestéket ki is próbálom, köszönöm!

    VálaszTörlés