2014. május 24., szombat

Szörpök

Már többször , több blogon is olvastam a házi szörp készítésről. Én is kedvet kaptam hozzá, bár én nem nagyon vagyok szörpös.
A házunk előtt a kertben nagyon sok citromfű, a szomszéd néninek köszönhetően ebben az évben menta is terem. 
Bodzabokor is található a közelünkben. Az illatuk valami fenséges.
Egy kedves barátomtól hallottam, hogy bodzát szárít teának.Gyorsan előkaptam az ollót, kosarat, és irány a park.
Amilyen finom az illata a szabadban, a lakásban másnap már egyáltalán nem élvezhető. Pont olyan, mint a macskapisi. Szóval teám nem lesz.
Gondolom, egy kertes házban megoldható máshol a szárítás.

Na, de térjünk vissza a szörp készítéshez.
Szerencsére távol lakunk a főúttól, így az autók szennyezésétől sem kell tartani.
Mindent előkészítettem, és elkezdődött a szörp főzés.
Igen ám, de aki későn kap észbe, annak nincsenek üvegjei, pedig az összes szomszédságot körbejártam, így befőttesüveget is kénytelen voltam elővenni.
A citromfű és menta szörpjeim már korábban elkészültek, a csemetéim is kaptak belőle, ezeket nem tudom megmutatni, mert a maradék a pincében várja sorsát, és lusta voltam felhozni őket , harmadik emelet, talán nem haragszanak meg, hogy kimaradtak a fotózásból.
A bodzaszörp tegnap bújt elő a száraz dunsztból, kis címkéket kaptak. Mehetnek a pincébe, illetve a gyerekeimhez.


Most a bodzazseléhez áznak a bodzafejecskék, kíváncsi vagyok milyen lesz.

5 megjegyzés:

  1. Folytasd,folytasd!
    A macskapisi az enyhe kifejezés,de finom a bodzatea is,jó,hogy mondod,szárítok is:-)
    Berta kutyám/hogy nyitva a teraszajtó úgy jár ki be a házba mintha kötelező lenne/prüszkölt is mikor szedegettem a szárról a virágot,de hát folyton a "fenekemnben" van....

    VálaszTörlés
  2. Hűűűű! Ilyet én is szívesen olvasok még.:)
    Igen,amikor régóta olvastam,hogy a bodzavirág ilyen és olyan káprázatosan finom illatú, csendben hallgattam.:) Iszonyúúúú büdös.:)

    Bodzazselé?????Azt hogyan?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mármint a virág büdös.:) A szörpöt szeretem.:)Ennek ellenére van szárított bodzavirágom,sőt fagyasztott is.:)

      Törlés
  3. Csatlakozom hozzátok: szerintem a bodza büdös, émelyítő szaga van, és én az ízét sem szeretem... megfázásra inkább kakukkfű :)
    Viszont a mentaszörpöt én is ki fogom próbálni... :)
    További jó próbálkozást, ügyes vagy, nagyon!
    Szép vasárnapot! :)

    VálaszTörlés
  4. Én is készítek mindig, nagyon finomak, szeretjük :)
    Ügyes vagy, biztos ízlik majd a családnak is :)

    VálaszTörlés