2014. október 9., csütörtök

Új tecnnika

Mindig csodáltam az úgy nevezett articsóka technikával készített tárgyakat, díszeket.
Hétfőn a foltvarró szakkörön megtanultuk hogyan kell elkészíteni.
Igen, jól látjátok, nem csak szabás-varrásra, de foltvarró szakkörre is járok.
Nem ismerek magamra: Én, aki elmentem volna a varrótű temetésére, most három fajta varrással is foglalkozom, de meg akarok tanulni varrni.
Ma jöttem rá, miért odszkodtam én annyira a varrástól.
Az általános iskolában politechnika órán varrni tanultunk, ahol nagyon féltem a tanárnőtől / szándékosan írtam kis betűvel /. 
Az oka már egy másik történet.
Amikor belépett a terembe, megállt a tudomány, még a varrógépet sem tudtam rendesen hajtani / lábhajtásos volt /. Mit el nem tud rontani egy egész életre egy nem odaillő személy.
Az eredmény nem teljesen olyan lett, mint amit vártam, kicsit még lehetne szebb, és a két szín túl sötét együtt.
De sebaj, leeeeeeeeeesz másik!
 Már vettem is hozzá anyagot, csak szegény ujjam nagyon fáj a pici gombostűk nyomkodásától. Majd megpróbálom gyűszűvel csinálni, bár nagyon furcsa az ujjamon.
Lehet, hogy ez lesz az új kopogtatóm?




Nem volt kedvem lemenni a ház elé, hogy fenyőfára tegyem, de így is láthatjátok milyen lett.
Az egyik szakköri társunk a lila két féle kombinációjával csinálta, a másik a szürke és púder rózsaszínnel, gyönyörű lett mind a kettő. 
Én azt hiszem most maradok a karácsonyi mintánál.

Közben elkészült a két könyvjelzőm is, az amelyik illatpárnának indult, illetve a cicás. A második egy kicsit nagyra sikerült, de már nem merem szétszedni, nehogy elszakadjon.
Lehet, hogy megcsinálom még egyszer valamilyen szép színátmenetes fonallal, és akkor kisebbre veszem.




9 megjegyzés:

  1. Az articsóka technikát én is régóta ámulom. Ha otthon is elkészítenéd, kérlek mutasd hogyan csinálod, mert gyönyörű!
    Otthon is lábbal hajthatós varrógéped van? Nem mindegy. Apukámnak is az volt és azt mondta neki nagyon idegen az elektromos varrógép.
    Hogy van a derekad?
    Gyönyörű dolgokat készítettél!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor csinálom a következőt, nem feledkezem meg a fényképezésről, és felteszem.
      Nem, már elektromos varrógépem van.
      Köszönöm érdeklődésedet, és a dicséretet.
      A derekam hol így, hol úgy. Nem tudok hosszabb ideig állni, ha ülök nehéz felállnom.

      Törlés
  2. Bocsika... jót derültem...
    """ aki elmentem volna a varrótű temetésére, most három fajta varrással is foglalkozom, de meg akarok tanulni varrni.""" ez nagyon tetszett és itt le is ragadtam... Bizony nem mindegy hogy , ki és hogy tanitja meg amit tanit...Bár van hogy nem vagyunk tán ""felnőve a feladathoz""idő kell, míre megtanuljuk az adott kézimunkát..
    Ez bizony nagyon szép... csak nagyjából tudom hogy kell készíteni, de még sosem csináltam...Jó ötlet, amit Bea mondott, mutasd meg nekünk hogy készíted...
    A gyűszüt meg külön kell tanulni használni...én mindig egy másik újjal segítek a tűnek ha van rajta gyűszű...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm.
      Hát igen, egy gyerekkori rossz élmény elég sokáig visszatartó erő lehet, saját példámon érzékelem.
      A következőnél nem feledkezem meg a fényképezésről és felteszem

      Törlés
  3. Szerintem nagyon szép lett a legújabb fenyődíszed! belehúztál az sk készítményekbe, és más-más technika... kicsit irigyellek a sok szakkörért, majd ha én is nyugdíjas leszek... :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne haragudj, kérlek! Nem bántásnak szántam! Tudom, a nyugdíjas élet nem arról szól, hogy ülsz a hintaszékben, és lógatod a lábad! De mindenki ezt mondja: "majd ha nyugdíjas leszek...!" Aztán rájön, hogy nem úgy van az...
      Bocsi! :)

      Törlés
    2. Ildikó drága ment a levél. Egyáltalán nem bántottál meg. :))

      Törlés
  4. Nagyon tetszik. Ügyes vagy. Kicsit irigy vagyok a sok varrószakkör miatt. Sajnos, ahol én lakom nincs ilyesmi. Pedig nagyon jó lenne. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért nem szervezel egyet? Mi is ezt tettük, összefogtunk néhányan, rendszeresen találkozunk, sok mindent megosztunk egymással, megkértünk valakit, nem segítene-e, nem tanítana meg néhány dolgot , öltést, technikát, a varrás alapjait, stb.Így született ez a kis dísz is, és olyan jó egy kicsit együtt lenni, beszélgetni, ötleteket cserélni.
      A könyvtáron keresztül szerveztük az egészet. Hirdettük, a könyvtárban kaptunk helyet / fizetni sem kell érte /.

      Törlés