2014. november 7., péntek

Öröm

Nagyon jó érzés, amikor olyan bejegyzéssel találkozom : Hogy régen láttak, nincs talán valami baj?
Szívet melengető érzés, hogy bár személyesen még soha nem találkoztunk, de figyelünk egymásra, hiányoljuk a másikat, ha már régen nem jelentkezett. 
Köszönöm.



Valóban sok minden történt velem az utóbbi időben, jó is, rossz is, publikus is és olyan is, amit nem szívesen idézek fel.
Nagyon jó, mert a múlt hét második felét az unokámmal tölthettem, ilyenkor csak Vele foglalkozom, "nincs időm" a böködésre.
Azért a háttérben, csendesen készítgettem ezt-azt.
Lassan, de biztosan haladok a 4 évszak virágos SAL-lal, ez a nyár a sok zöld színével elég lassan megy / meg egy kicsit félre is tettem /.



Két újabb hardangeres karácsonyi dísz is készült, bár ez a második angyalka nem az enyém, egy barátnőm kérte.


A másik barátnőm kulcstartót kért, egy ollóőr mintáját kellett volna megcsinálni.
Hát nem kifogott rajtam a kis haszontalan? Az egyik öltést egyszerűen nem tudtam megcsinálni, így csak egy ilyen piciség lett belőle, kárpótlásul levendulával töltöttem meg.
De úgy sem nyugszom addig, amíg olyan nem lesz, mint amilyet kért.


Végül, de nem utolsó sorban, ezek tegnap délután lettek készen. Még akartam csinálni másik kettőt is, de szegény ujjacskám a sok gombostű nyomkodástól teljesen kikészült. Az a kettő nem karácsonyi mintás lesz.
Igaza van Palkónak / ha jól emlékszem Ő írta / készülnek a karácsonyi díszeim, ha csak el nem ajándékozom őket addig.
Na, kettő már Debrecenben van, de jó helyen és ez örömmel tölt el.


7 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek lettek! Az én fejemben is sok minden kavarog, van terv bőven, csak a karom bírja :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Évikém, remélem a karod hamarosan meggyógyul.

      Törlés
  2. Örülök, hogy látlak! :)
    Nagyon sokat dolgoztál! Nem is tudom, melyik a kedvencem...? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :). Lassan de haladgatok. Azt hiszem a tervem már nem sikerül, hogy csak hardangeres díszekkel lesz tele a karácsonyfám, de lehet, hogy az idén stílustalan lesz, és kézműves díszek is lesznek rajta, amelyek színben nem azonosak, de majd jövőre.......:)

      Törlés
    2. Az miért stílustalan, ha színes? Akkor a miénk mindig stílustalan... lenne :)))

      Törlés
    3. Drága Ildikó, remélem nem bántottalak meg ezzel az üzenetemmel. Ezt csak viccesen írtam, mivel minden újságban úgy reklámozzák, hogy egyfajta színt, stílust használjunk. Az enyém gyakran változik és van, hogy szintén színes.

      Törlés
  3. szia Éva... remélem már meggyógyultál, bár ez a fránya betegség nehezen múló és hamar visszajövő...
    A himzés megvár, de a az igazi és a legszebb unokakor hamar elmúlik és már nem hozható vissza... Mikor már nagyok az már nem olyan mint amikor kis """babaszaguak""" voltak...
    Azét mégis sok szép kézimunkát elkövettél...
    Nekem "tökölös" a munkám, nagyon lassan megy az angyalka... Jó ha egy kész egy hét alatt...Az újjaim nem akarják amit én szeretnék...
    Szép hétvégét!

    VálaszTörlés