2015. május 12., kedd

Feltöltődtem

Van nálunk egy helyi rádió adó, az Amadeus rádió. A 80-as 90-es évek legnagyobb slágerei hallhatók Amikor itthon vagyok, általában ezt  hallgatom.
 Jó egy kicsit nosztalgiázni, és ami nem elhanyagolható szempont, játékok is vannak. Tavaly nyáron pl. heteken keresztül egy-egy görögdinnye volt a nyeremény, nyertem is néhányszor, majd mozijegyet a Verdák 2-re, az unokámmal nagyon jól szórakoztunk.
A múlt héten többször hallottam, hogy pénteken este a Tisza Szállóban kínai est lesz.
Jó lenne ott lenni, gondoltam. Eszembe sem jutott, hogy teljesül az álmom.
Szerdán, vagy csütörtökön?.....már nem is tudom, játékra invitálta a hallgatókat  a műsorvezető, 2 db belépő volt a nyeremény. Aki meghallja az óra slágerét / Lökd ide a sört / és a leggyorsabban telefonál, azé a két jegy.
Sikerült, Édesanyámmal ott voltunk pénteken este. Először a pekingi zeneakadémia professzor asszonya és négy tanítványának a hangversenyét hallgattuk meg, "kínai citerán" játszottak, majd svédasztalos vacsorán vettünk részt.
Külön öröm volt számomra, hogy Édesanyám, aki nem nagyon kóstolja meg az újdonságokat, a szokatlan ízeket, nemcsak jól érezte magát, de még a kínai konyha néhány ételével is megismerkedett.


Itt azonban még nincs vége.
Szombaton reggel vonatra ültem, és egy gimnáziumi barátnőmhöz utaztam Budapestre. Úgy terveztük, délután egy jót csavargunk, majd másnap reggel a barátnőnk / szintén a gimnáziumból / könyvbemutatójára megyünk. Jolinak kiadták az első, reméljük nem az utolsó, novelláskötetét.
Hát úgy jártunk, hogy éjjel 1 óráig beszélgettünk, nem mentünk sehova, de egyikőnk sem bánta, mert így volt jó, ahogy volt.
Másnap is nagyon jól éreztünk magunkat, a gimnáziumból mind a 4 osztályból képviseltettük magunkat / mini évfolyamtalálkozó volt /, nagyon örültünk Joli sikerének és büszkék voltunk Rá.



Az író, és a műve, nem az én könyvemet  dedikálja, de az enyémből sem maradtak ki  a kedves szavak.


4 megjegyzés:

  1. De jó! Veled örülök! Csodálatos élményekben volt részed/részetek! :)

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok a kellemes meglepetésekhez! A régi osztálytársakkal időutazáson vettél részt az csak jó lehet ez valóban felüdülés lehetett!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon örülök, hogy ilyen jól szórakoztatok az esten , szép estét és kedves napokat töltöttél el a barátnődnél is. Biztos sokáig tart még az élmény! <3

    VálaszTörlés