2015. július 25., szombat

Sárgabarack lekvár

Nem gondoltam volna, hogy az idén is sikerül baracklekvárt eltenni, a tavalyi már régen elfogyott.

Hiába kerestem a piacon, nagyon drága volt, míg az egyik nap szerencsém volt és elfogadható áron árultak az egyik helyen. Sajnos nem volt nálam elég pénz, így nem tudtam venni csak 5 kg-t.
Nem voltak valami nagyok,  úgy döntöttem nem kínlódok a pucolásával, előkaptam a paradicsom paszírozót és kétszer átdaráltam rajta, mehetett a fazékba főni.
2 nagy és 8 kisüveggel lett.
Sajnos elfelejtettem képet készíteni róluk, már a pincében csücsülnek , ezt az egyet tudom mutatni, majd jönnek érte a fiamék.
Titokban reménykedem, talán sikerül még vennem, bár az egyik eladó azt mondta: Ő mindig azt hallotta a Szüleitől, a barack nem egy évre terem / vagyis egyik évben sok van, a másikban kevés.

Őszibarackok társaságában:


Talán a szilvával több szerencsém lesz.
Úgy szeretnék olyan szilvalekvárt,mint amit régen az üstben főztek, finom, kemény,  hmmmmm

2 megjegyzés:

  1. Szép lett a lekvárod, biztos finom is! Én soha nem szedem le a héját, csak turmixolom ;)

    VálaszTörlés
  2. Úgy látszik, most ennek van az ideje :) Én is túlvagyok a sárgabarackon, és szilvát is tervezek, de fügével vegyesen :)
    Olyan igazit, mint amit az üstben főztek... ? Olyan már nincs is talán...

    VálaszTörlés