2021. október 21., csütörtök

Emlékezés

 Visszanéztem a kezdetekhez, márciusban elmúlt 10 éves a blogom.

Érdekes megnézni, hogy milyen blognak indult, és mi lett belőle.

Ekkor lettem nyugdíjas, illetve készülődtem rá. Sokat foglalkoztatott, mit fogok csinálni a rengeteg felszabadult időmben. Akkor még úgy gondoltam, semmi máshoz nem értek csak a gyerekekhez, mi sem természetesebb, mint hogy anyukáknak adok ötleteket a szabadidő közös eltöltéséhez, közös barkácsolás, sütögetés, stb.

Ezt kevésnek találtam, elkezdtem mindenféle anyagból kitűzőket csinálni, de nem volt az igazi, nem lett a szívem csücske. Nem jöttek az ötletek, a kész dolgok nem tetszettek.

Ekkor toppant be az életembe teljesen véletlenül a keresztszemezés egy szakkörön keresztül, nekem, aki soha életemben nem szerettem varrni

Ez lett a szerelem első látásra, és tart azóta is.


 Első munkáim egyike.

Igen ám, de az elkészült munkákat össze is kell állítani. Sok jó dologra megtanított bennünket Margó - köszönet érte -, de a géppel való varrás kimaradt.

Gyorsan beiratkoztam egy varrószakkörbe, amit ugyan olyan gyorsan ott is hagytam, csak szenvedés volt számomra, és én nem akarok szenvedni.

Így a varrás csak amatőr szinten, youtubon keresztül megy, ezért is szánom rá magam olyan nehezen, hogy a szekrény mélyéről elővegyem a varrógépet, de azért már vannak siker élményeim is, igaz kicsik, de nekem siker.

Mindig olyan jókat mosolygok, amikor írjátok, meg tudod csinálni, nem olyan ördöngős......... hát nekem az.


Sokat köszönhetek ennek a blognak, blogbarátokat kaptam, ötleteket, segítséget, ajándékot, sőt egy olyan barátot is, akivel máig tart a barátságunk, bár most egy kicsit közbeszólt az élet, és olyan enyhének kezdem érezni. Remélem nem lesz vége, mert az fájna.


Köszönöm, hogy ennyien kitartottatok mellettem, mindig jó nézegetni miket készítetek, írni néhány szót, és olvasni kedves soraitokat.


 


Fogadjátok tőlem szeretettel, ez Rólatok szól.

Ismeretlen szerző:

A jó barátok olyanok, mint a csillagok. Nem mindig látjuk őket, de tudjuk, hogy ott vannak.

 

 Köszönöm, hogy nálam jártál.

6 megjegyzés:

  1. Utólag is boldog blogszülinapot kívánok és további kitartást a kézimunkázáshoz. Már az első is nagyon szép volt azóta ez csak még fokozódott a varráshoz pedig gyakoroljál ha van még szabadidőd:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon nagyon jó volt olvasni! Sok minden történt velem és másokkal is. Hosszú idő ez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az idő nagyon gyorsan száll, nem is gondolnánk mennyi minden történik, csak amikor egy kis időt szánunk a visszapillantásra.

      Törlés
  3. Boldog blogszülinapot kívánok! Már irtam az elmúlt napokba,de a rendszer megviccelt, valahol kering az éterbe!10 év nagy idő,persze hogy sok minden történt,a nagy életbe is és itt is .Nagy változások, sok mindent tanultunk, sok ismerőssel,jöttek és mentek sajnos...valaki imerős azt írta,hogy milyen képlékeny a net barátság ..és milyen igaza van.A való életbe is milyen változó az élet a barátságok..., itt meg pláne.
    Kaptunk sok jót és fájót is,kaptunk ötletet, segítséget, de azt gondolom ezen túl kell lépnünk és tovább lépni,és csak a jó emlékeket tovább vinni, és vezetni a blogunkat, mert már rólunk szól és magunknak...Kivánok nagyon sok sikert, sok szép kézimunkát, sok szép pillanatott kedves Éva !

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen.
    Mindig örömmel nézelődöm Nálad, úgy érzem, kicsit nekem is szól amit felteszel ide.

    VálaszTörlés