2020. március 7., szombat

Sok minden


Néhány könyvjelzőt varrtam az utóbbi időben, 3 kedves barátomat leptem meg.
A tollas könyvjelző története, hogy nagyon szeret olvasni aki kapta, de ír is / bár megjelentetni nem akarja /, és most elköszönt , elköltözik.
Azt mondtam, ha már a sok írásban kifogy a tollából a tinta, akkor legyen tartaléknak néhány lúdtolla 😂






Az egyik óvoda minden évben tőlem rendel a nagy csoportosoknak " ballagós" tarisznyát, ebben az évben sincs másképpen.
Már mindent megvettem hozzá, egy kivételével.
Sodrott zsinórt kerestem középkék, illetve szép zöld színben 2,8mm nagyságban.
Sehol nem kaptam, mert nem 1-2 méterre lenne szükségem, legalább 20-20 méter kellene.
Pirosat tudtam venni.
Én egyszerűen nem értem a kreatív boltosokat, kifogy valami, kereslet is van rá, mégsem rendelnek.
Most arra gondoltam, egyik nap elutazom Budapestre, hátha sikerrel járnék.

Majdnem megfeledkeztem róla.
Egy kedves ismerősöm húga férjhez ment és tőlem rendeltek gyűrűpárnát.
Az anyakönyvi hivatalban nagyon megtetszett a munkám, most készítek néhány minta példányt beviszem hozzájuk, hátha ajánlják mint lehetőséget.
Ez az első / ilyet már csináltam néhányszor.



Köszönöm, hogy nálam jártál.

9 megjegyzés:

  1. Rövidáru boltba próbáld meg....Szépeket alkottál!Szép hétvégét Éva!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a dicséretet.
      Sajnos minden lehetséges boltot megnéztem Szolnokon, vagy a méret, vagy a mennyiség nem volt megfelelő. Marad az internet, ahogy Beáta ajánlotta.
      Neked is szép hétvégét.

      Törlés
  2. Majdnem megfeledkeztél róla???!!! Álomszép lett a gyűrű párna!
    Mostanság mindent meg kell rendelni interneten. Hiába jönnél Pestre, itt sem biztos hogy van az első megcélzott boltban. De a piros is szép lesz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a dicséretet , és az ötletet.
      Nem is próbálkozom személyes vásárlással tovább, találtam az interneten.
      A piros nagyon szép színű, ami nekem van itthon, de hát fiúknak azt nem lehet adni, ezért kell kék, zöld. De most rendelek mind a 3 színből, így nem lesz jövőre sem gondom :)

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépeket kézimunkáztál! A tarisznyák egy ideig nem hagynak majd pihenni az biztos:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Az biztos, hogy lesz mit csinálnom :)

      Törlés
  5. Jól sikerültek a könyvjelzők, a gyűrűpárna is nagyon mutatós. Elképzelhető, hogy lesz rá kereslet, sokan szeretik a kézműves dolgokat. Legyen vele szerencséd! :)

    VálaszTörlés